Telekom SmartBox tapasztalatok

A közelmúltban váltottunk Telekom internet és TV előfizetésre, a szolgáltató által biztosított SmartBox készülékkel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném bemutatni ebben a bejegyzésben.

Szolgáltatóváltás

Korábban Vodafone (UPC) előfizetők voltunk, koax kábelen érkezett a házba a TV és internet, erről váltottunk a Telekom szolgáltatására. Sokáig ódzkodtam attól, hogy egy plusz távirányítóval járó új dobozt tegyek a TV mellé, nagyon kényelmes volt a CI+ Mediacard eszköz, amit a TV-be helyezve egyszerűen lehetett használni, minden felesleges egyéb dolog nélkül. De aztán elkezdtem azon gondolkodni, milyen jó lenne, ha a második TV készülékünkön is lehetne adást nézni, nem csak streaminget, de amint végig gondoltam, hogy ez mivel jár a koax esetén, el is ment tőle a kedvem. (Ugye a koaxon érkező adatokról le kell választani az „internetet” tartalmazó jeleket, ezután lehet elosztani több kábelre, ami a különböző helységekben található TV-khez megy.) Ekkortájt futottam bele valahol újra az IPTV technológiába, amit már régebben egy albérletben kipróbáltunk, de akkoriban szerintem még nem igazán volt kiforrott a technológia.

A korábbi T-Home Cisco Cis2001 IPTV beltéri egység
Cisco Cis2001 T-Home IPTV-vevőegység

Ezután átolvastam a Telekom oldalán, illetve fórumokban az információkat, sokkal egyszerűbbnek tűnt kivitelezni a házunkban a kábelezést is, mivel egyszerű Ethernet hálózatra lenne csak szükség hozzá. Igaz a régi mumus, a külön beltéri egység újra visszatér vele, de ezt ellensúlyozza az optikai hálózat sebessége, illetve egyébként is szükség volt a házban vezetékes hálózatra (erről majd egy külön bejegyzés fog szólni), így a koax kábelek helyett CAT6 UTP-re váltás is előrelépés volt.

Mivel közben a gonosz infláció miatt a Vodafone is árat emelt, így nem is volt sokkal drágább TV előfizetés a két SmartBox-szal, illetve a 1000/1000 Mbps sebességű optikai internetre váltás.

Technikai bemutatás

Röviden arról, hogyan érkezik történt a bekötés. A szerelő megérkezett, majd az utca másik oldalán álló oszlopról egy számomra meglepően vékony optikai kábelt a tetőhöz rögzítve, a padláson és egy korábban koaxnak készült kábelcsatornán keresztül a házba bevezetett. Az optikai kábel végére került egy Technicolor FGA2233 típusú ONT (Optical Network Terminal), tehát egy optikai hálózati végpont eszköz került. Ez az eszköz egyben egy WIFI6 képes router, igaz én kikapcsoltam a WIFI-t rajta, mivel egy meglévő Tenda Nova Mesh hálózatot kötöttem rá. Az eszközön csak 4 Ethernet csatlakozó van, amiből egy 2.5G-s, a többi sima gigabites, ami nekem nem probléma, mivel „csak” gigabites hálózatot építettem ki a házban.

Technicolor FGA2233 csatlakozók
A Technicolor FGA2233 csatlakozói

Az ebben a helységben található TV-re kötött SmartBox Etherneten csatlakozik, míg a ház másik oldalán található másik eszköz ideiglenesen az ottani Mesh node-ra van kötve kábellel, tehát gyakorlatilag Wifin megy, ameddig át nem húzom a meglévő koax kábelt a falban ott is Ethernet kábelre.

Maga a SmartBox egy Android TV alapú eszköz, amin a TV nézés mellett további alkalmazásokat tölthetünk le a Google Play áruházból. Ami nagyon tetszett, hogy a távirányító Bluetooth kapcsolaton keresztül működik, nem infrán, így nem kell rácélozni, akár el is rejthetjük valahová a dobozt. Lehetőség van HDMI-CEC-en keresztül a TV-t is vezérelni vele, pl. a 2017-es Samsung okos TV-nken jól is működik ez, a SmartBox-ot kikapcsolva lekapcsolja a TV-t is. Sajnos ezt régebbi „buta” TV-nken nem tudtam elérni, ott kell a TV távirányító is a ki/bekapcsoláshoz.

Telekom SEI Robotics Smartbox

A hátoldalon egy Ethernet csatlakozó (100 Mbps) található, amivel a hálózatra lehet csatlakoztatni, egy HDMI a TV-hez kötésre, illetve egy USB-A és egy USB-C csatlakozó, utóbbi a tápellátás biztosítására.

Használat

Én alapvetően a TV-n kívül streamingre használom a SmartBoxot, ezért feltelepítettem az HBO Max, a SkyShowtime és a Plex alkalmazásokat. Ami meglepetésként ért, hogy amikor előfizettünk, akkor még nem volt elérhető a Netflix, mégcsak telefonos alkalmazásból se lehetett kirakni a TV-re. Szerencsére az utolsó frissítéssel megjelent ez is, mivel megállapodott a Telekom és a Netflix. Felraktam még egy böngésző alkalmazást, ezen felül nincs igazán szükségem másra, mivel magán az okos TV-n is vannak alkalmazások.

Maga a TV „alkalmazás”, ha lehet így nevezni, elég egyszerű, a korábbi beltéri egységekhez képest sokkal letisztultabb. A csatornákat kedvencnek lehet jelölni, ezután pedig a műsorújságban lehet kategóriára szűrni. Pl.: csak a kedvenceink, csak sport/gyerek/hír/stb. csatornák, ami elég kényelmes számomra, főleg pl. amikor csak a sport műsorokat szeretném végig böngészni vagy a gyerekek mesét szeretnének nézni a TV-ben.

SmartBox TV csatorna szűrés

Problémák a SmartBox használata közben

A TV nézés alapvetően jól működik, bár az ideiglenesen Wifi-n keresztül működő SmartBoxunk a nappaliban néha-néha azért beakad, ha valaki a Wifi hálózaton nagyobb forgalmat generál. Ez remélhetőleg megoldódik majd, ha vezetékes hálózatra tud majd csatlakozni.

Amit észrevettem, hogy a frissítés után lassabb lett az eszköz, remélhetőleg egy további frissítéssel ezt orvosolni fogják.

További problémám a Plex alkalmazásban jött elő, ha az eszközön futó Plexben játszok le valamit, akkor a kép és hang akadozik. Ha a telefonon futó alkalmazásból rakom ki a SmartBoxra, akkor tökéletesen megy, de ez nem feltétlenül a készülék hibája.

Összegzés

Összességében nem bántam meg a váltást a Telekom által biztosított TV szolgáltatásra, de még gyűjtöm a tapasztalatokat. A korábban a fórumokban olvasott rengeteg probléma nagy része szerencsére már nem tapasztalható, remélem a továbbiakban tovább fog gyorsulni és javulni a SmartBox működése és használata.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük